2012. november 22., csütörtök

Élménybeszámoló egy hatalmas versenyről!

A hétvégén, 2012. november 17-e és 18-a között olyan történt, ami még soha: nevezőszám tekintetében megrendezésre került az elmúlt 6 év legnagyobb versenye. Mindez 8 asztalon és 5 kategóriában az idei Magyar Bajnokság első fordulóján.

Senkinek nem kell megijednie, abszolút pozitív értelemben mondom, hogy nem volt sima. Mint a tavalyi évben, idén is egybevonták a Fejér megyei Bajnokság egyik fordulóját a Magyar Bajnokság 1. fordulójával. Mint Székesfehérváron mindig, most is kitűnő állapotú Garlandok várták a játékosokat a Mátyás Sörözőben. A pénteken érkezőknek egy sorsolásos párossal kedveskedtek a szervezők. Így indulhatott el a verseny.
Kezdjük néhány számszerű adattal, a nevezőszámmal, amik szerintem önmagukért beszélnek:
  • Nyílt páros: 72 csapat
  • Nyílt egyéni: 92 induló
  • Vegyes páros: 29 csapat
  • Haladó páros: 51 csapat
  • "C" liga: 12 csapat
A szombati nap elég nehézkesen indult. A kiírás szerint 10-kor zárták le a nevezést, ez meg is történt, viszont, mivel papír alapú DKO táblák álltak csak a szervezők rendelkezésére, a horribilis nevezőszám miatt innen több mint 1 órát vett igénybe, hogy felírják a kiemeléseket.  (Jelzem, hogy 128-as nyílt páros DKO-t 2006-ban kellett legutóbb használni.) Körülbelül fél 12-kor kezdődtek az első mérkőzések. A haladó páros indulása ezzel megegyezően közel 2 órát csúszott. 

A nap folyamán (szerintem) senkinek nem lehetett panasza arra, hogy nincsenek elég pörgősen bemondva a meccsek. Maximum 5 perceket álltak az asztalok, de ebben bőven benne voltak a játékosok is. Talán azokat tudom sajnálni egy kicsit, akik gyorsan kiestek, mert számukra elég unalmas lehetett: ugyanis üres asztalt nem nagyon lehetett találni éjfélig. 

A haladó páros döntő hajnali 2 óra körül zajlott le, tehát nem korán. Ilyen körülmények között azonban szinte hihetetlen teljesítmény a szervezők részéről. A nyílt páros döntő még később fejeződött be: 9 szettes, közel 1 órás mérkőzéssel. A játékosok egyeztek meg abban, hogy lejátsszák, habár a szervezők szívesen áttolták volna vasárnapra.

A vasárnap reggel ismét 10-re volt kiírva a nyílt egyéni kategória nevezésének zárása, most ez is szigorúan be volt tartva, de a DKO felírása megint hosszú időt vett igénybe. Hihetetlen egyéni meccsek voltak, már a második, harmadik körben (például, Kunszt Ádi és Gál Béci elég korán találkozott) annak köszönhetően, hogy sok jó játékos ezen a versenyen tért vissza

Érdekes volt, mert mondhatni megfordult a DKO. Sok favorizált játékos hamar lekerült a vigaszágra (Jándi Tibor, Illés István, Kunszt Ádám, Csernik Zsolt) már az első fordulóban.

A vasárnapnak meglepően gyorsan vége lett. Igaz, a vegyes páros a többi kategóriához hasonlóan nagyjából 1 óra késéssel indult. Talán a nap veszteseinek a "C" ligásokat lehet tekinteni, nekik sajnos, este 8-9-ig kellett várni, hogy igazán elinduljanak a meccseik. Ezt kifejezetten sajnálom, hogy a kezdő játékosok emiatt kicsit rossz szájízzel távoztak, de sajnos, nem lehet mindenkinek eleget tenni.

Itt álljunk meg egy pillanatra: nem lehet elégszer kihangsúlyozni, hogy mennyire emberfeletti teljesítmény, amit a szervezők produkáltak. Körülbelül 500 mérkőzés lett lejátszatva a 8 asztalon ,2 nap alatt. Hogy ne burkolózzanak a névtelenség homályába, fel is sorolnám Őket!

Benke Melinda, aki mindig tudta kivel, mikor, hol fogunk játszani, fejből. Török Kriszti és Vécsei Szandi, akik nem hagyták tökölni az embereket és folyamatosan csak mondták be a meccseket! Dobos Péter, akihez bármikor, bármilyen nyűggel mehettél reklamálni, és mindent megoldott, amellett, hogy előtte és utána két napig asztalt pakolt és pucolt. Meg kell még említeni (IV.) Tari Balázst, aki évek óta állhatatosan szervezi a Magyar Bajnokságot. Ezután a verseny után, úgy érzem, eredményesen. Még sokan mások tettek hozzá, hogy így sikerülhessen ez a hétvége. Nekik is köszönjük!

Mielőtt jönnének az eredmények, emeljünk ki a hétvégén pár nagyszerű mozzanatot! Külön szeretnék gratulálni Paragh Zsoltnak, aki hosszú kihagyás után, amellett, hogy hozta a papírforma szerinti 7. helyet nyílt párosban Nyitrai Róberttel ( :-) ), és döntőt játszott nyílt egyéniben. Továbbá,  Horváth Tamást, aki bebizonyította, hogy egy kapus igenis lehet jó egyéniben. Végül, Virág Antit, aki visszatérésével egyből duplázott, és alkalmi párjának Marunak, aki bebizonyította, hogy 10 év csatárkodás után, azért védeni is tud.

És akkor következzen az eredménylista:


Nyílt páros:

1. Virág Antal - Marwan Al Sieady
2. Kisszabó Olivér - Megyeri Örs
3. Jándi Tibor - Kiss Géza
4. Tari Balázs - Csernik Zsolt
5. Kunszt Ádám - Gulyás Zoltán
5. Kerekes Péter - Ponty Patrícia
7. Gerő Iván - Schuszbauer Szilárd
7. Nyitrai Róbert - Paragh Zsolt
9. Pozsár János - Tóth Gábor
9. Illés István - Bertalan János
9. Erdődi Hunor - Varga Lajos
9. Kurdi Milán - Szigeti Szabolcs
13. Albók Éva - Takács Noémi
13. Dusa Dániel - Csapó László
13. Pospischek Norbert - Tálai Gergely
13. Fischer Nikolett - Pritsker Oleg
17. Tóth Krisztián - Kovács István
17. Borbély Tamás - Sebők Róbert
17. Laczkó Tamás - Fábián Árpád
17. Benke Tamás - Skultéti Patrik
17. Árok Roland - Dandé Zsolt
17. Horváth Ádám - Markó Szabolcs
17. Kinál Balázs - Csík Pál
17. Váraljai Zoltán - Rozsos Gábor
25. Jávori Péter - Jávori Szilvia
25. Ökrös Gábor - Czirok Levente
25. Tüske Attila - Varga László
25. Karhesz Dávid - Gieszinger Ferenc
25. Solymos Ádám - Doba Zsófia
25. Pinczés Dániel - Farkas Gabriella
25. Czuczay Donát - Tóth Balázs Miklós
25. Czeizel Máté - Koródi Tamás
33. Gál Béla - Ludányi Norbert
33. Balázsi Gábor - Albert Gábor Ferenc
33. Forgács Edina - Németh Patrik
33. Megyesi László - Ferkov Lajos
33. Kasza Krisztián - Gombai Sándor
33. Sági Zoltán - Nagy Gábor (Recsk)
33. Szabó Balázs - Tóth Antal
33. Csige Tamás - Varga Zoltán
33. Kósa Attila - Turi Marcell
33. Mészáros Gábor - Vigh Ferenc
33. Csáki Attila - Imrefi Gergely
33. Gintli Ferenc - Smolnauer Szabina
33. Barna Barbara - Bányai Richárd
33. Varga Attila - Bor Károly
33. Apolczer József - Horváth Tamás
33. Polacsek András - Jedlicska Tamara
49. Bolvári Zoltán - Patai Zsolt
49. Tulkán Tímea - Kiss-Vincze László
49. Viasz Dániel - Nyárai Sándor
49. Cserkuti Katalin - Somkuti Gergely
49. Csányi Márk - Reisman Balázs
49. Kozma Károly - Konstanzer István
49. Szente Csaba - Karhesz Klaudia
49. Aranyi Róbert - Dörnyei László
49. Sági Andrea - Ikervári Róbert
49. Uhrin Tibor - Domokos József
49. Pusztaszegi Ádám - Szeverényi Dániel
49. Krusch Krisztián - Nagy Krisztián
49. Nagy Nikolett - Klausz Bence
49. Takács Csaba - Orbán Dávid
49. Abonyi Sándor - Krizsán Mihály
65. Mihók Sándor - Lehoczki István
65. Ódor Zoltán - Enessey Annamária
65. Pintér László - Családi Dávid
65. Pintér Andrea - Nagy István
65. Bálint Richárd - Bene Dávid
65. Zám Richárd - Sörös András
65. Balassa Bálint - Ágoston Janka
65. Szabó Balázs - Hegedűs István

Nyílt egyéni:


1.Virág Antal
2. Paragh Zsolt 
3. Horváth Tamás 
4. Tari Balázs 
5. Kiss Géza 
5. Németh Patrik 
7. Kisszabó Olivér 
7. Illés István 
9. Gál Béla
9. Laczkó Tamás 
9. Czeizel Máté 
9. Kunszt Ádám 
13. Jándi Tibor 
13. Rozsos Gábor 
13. Nyárai Sándor
13. Polacsek András 
17. Horváth Gergely 
17. Balázsi Gábor 
17. Megyeri Örs 
17. Erdődi Hunor 
17. Ludányi Norbert 
17. Árok Roland 
17. Kerekes Péter 
17. Nyitrai Róbert 
25. Apolczer József 
25. Bertalan János 
25. Pritsker Oleg 
25. Csernik Zsolt 
25. Klausz Bence 
25. Balassa Bálint 
25. Grosics Ákos 
25. Szeverényi Dániel
33. Nagy István 
33. Szente Csaba
33. Ferkov Lajos 
33. Varga Lajos 
33. Megyesi László
33. Pusztaszegi Ádám 
33. Dusa Dániel 
33. Jávori Péter 
33. Tóth Gábor 
33. Róth Ferenc 
33. Szabó Balázs (Szutyok)
33. Kiss-Vincze László 
33. Váraljai Zoltán 
33. Nagy Évi 
33. Imrefi Gergely 
33. Ikervári Róbert 
49. Turi Marcell 
49. Borbély Tamás 
49. Uhrin Tibor 
49. Csapó László 
49. Tulkán Tímea 
49. Sági Andrea 
49. Csáki Attila 
49. Csányi Márk 
49. Nagy Gábor 
49. Pintér Andrea 
49. Czirok Levente 
49. Hegedűs István 
49. Dandé Zsolt 
49. Bányai Richárd 
49. Krizsán Mihály 
49. Markó Szabolcs 
65. Családi Dávid 
65. Sági Zoltán 
65. Kurdi Milán 
65. Domokos József 
65. Pinczés Dániel 
65. Koródi Tamás 
65. Patai Zsolt 
65. Gombai Sándor 
65. Kósa György 
65. Szabó Balázs 
65. Somkuti Gergely 
65. Kaposi Krisztián 
65. Ökrös Gábor 
65. Kósa Attila 
65. Bálint Richárd 
65. Forgács Edina 
65. Mihók Sándor 
65. Sebők Róbert 
65. Karhesz Klaudia 
65. Kinál Balázs 
65. Lehoczki István 
65. Bolvári Zoltán 
65. Komjáti Bea 
65. Fischer Nikolett 
65. Bódis Dávid 
65. Gulyás Zoltán 
65. Reisman Balázs 
65. Bene Dávid

Vegyes páros:

1. Takács Noémi - Kiss Géza 
2. Kerekes Péter - Ponty Patrícia 
3. Jedlicska Tamara - Pospischek Norbert 
4. Megyeri Örs - Doba Zsófia 
5. Nagy Nikolett - Kisszabó Olivér 
5. Fischer Nikolett - Pritsker Oleg 
7. Forgács Bernadett - Rozsos Gábor 
7. Nagy Évi - Kunszt Ádám 
9. Vécsei Alexandra - Benke Tamás 
9. Benke Melinda - Apolczer József 
9. Forgács Edina - Németh Patrik 
9. Sági Andrea - Ikervári Róbert 
13. Szabó Hanga - Kinál Balázs 
13. Virág Antal - Barna Barbara 
13. Németh Edina - Tari Balázs 
13. Smolnauer Szabina - Horváth Tamás 
17. Illés István - Várkonyi Zsófia 
17. Komjáti Bea - Szabó Balázs 
17. Bodó Renáta - Ferkov Lajos 
17. Vámosi Annamária - Laczkó Tamás 
17. Albók Éva - Jándi Tibor
17. Somkuti Gergely - Cserkuti Katalin 
17. Török Krisztina - Szigeti Szabolcs 
17. Borics Virág - Paragh Zsolt 
25. Pintér Andrea - Csáki Attila 
25. Szente Csaba - Karhesz Klaudia 
25. Tulkán Tímea - Bertalan János 
25. Ágoston Janka - Árok Roland 
25. Csenki Anita - Nyárai Sándor

Haladó páros:

1. Csányi Márk - Reisman Balázs 
2. Pinczés Dániel - Farkas Gabriella 
3. Varga Attila - Bor Károly 
4. Laczkó Tamás - Fábián Árpád 
5. Csáki Attila - Imrefi Gergely 
5. Nagy István - Pintér Andrea 
7. Borbély Tamás - Sebők Róbert 
7. Benke Tamás - Skultéti Patrik 
9. Róth Ferenc - Varga Lajos 
9. Kósa Attila - Turi Marcell 
9. Zám Richárd - Sörös András 
9. Karhesz Dávid - Gieszinger Ferenc 
13. Koródi Tamás - Czeizel Máté 
13. Árok Roland - Dandé Zsolt 
13. Tüske Attila - Varga László 
13. Bolvári Zoltán - Patai Zsolt 
17. Nagy Nikolett - Klausz Bence 
17. Tóth Krisztián - Kovács István 
17. Veszelka Tamás - Hári Norbert 
17. Szabó Balázs - Tóth Antal 
17. Orbán Dávid - Takács Csaba 
17. Bódis Dávid - Albert Gábor 
17. Szente Csaba - Karhesz Klaudia 
17. Pozsár János - Tóth Gábor 
25. Váraljai Zoltán - Forgács Bernadett 
25. Komjáti Bea - Markó Szabolcs 
25. Tóth Balázs Miklós - Katona Judit 
25. Barna Barbara -Bányai Richárd 
25. Krusch Krisztián - Nagy Krisztián 
25. Bálint Richárd - Bene Dávid 
25. Fischer Nikolett - Nagy Évi 
25. Viasz Dániel - Nyárai Sándor 
33. Kurdi Milán - Bobory Gergely 
33. Ökrös Gábor - Czirok Levente 
33. Szabó Balázs - Hegedűs István 
33. Uhrin Tibor - Domokos József 
33. Benke Melinda - Pamminger Gábor 
33. Mészáros Gábor - Vigh Ferenc 
33. Ágoston Janka - Balassa Bálint 
33. Cserkuti Katalin - Somkuti Gergely 
33. Gintli Ferenc - Smolnauer Szabina 
33. Pintér László - Petrovics Zoltán 
33. Családi Dávid - Doba Zsófia 
33. Kasza Krisztián - Gombai Sándor 
33. Aranyi Róbert - Dörnyei László 
33. Tulkán Tímea - Kiss-Vincze László 
33. Abonyi Sándor - Krizsán Mihály 
33. Pusztaszegi Ádám - Szeverényi Dániel 
49. Ódor Zoltán - Enessey Annamária 
49. Sági Zoltán - Nagy Gábor (Recsk)
49. Mihók Sándor - Lehoczki István 

"C" liga:

1. Pintér Andrea- Családi Dávid 
2. Reisman Balázs- Smolnauer Szabina 
3.Kósa Attila - Turi Marcell 
4. Gál Péter - Szórádi Csaba 
5. Pintér László - Bodó Ambrus 
5. Bódis Dávid - Szabó Hanga 
7. Abonyi Sándor - Krizsán Mihály 
7. Benke Melinda - Vécsei Alexandra 
9. Hegedűs István - Szabó Balázs 
9. Bálint Richárd - Bene Dávid 
9. Bolvári Zoltán - Patai Zsolt 
9. Ágoston Janka - Ams Tamás

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése