2012. április 13., péntek

Ne pörgessél, avagy a csocsó szabályai

"Ne pörgessél!" Szokták mondani a kezdőnek, amikor újonnan odaáll az asztalhoz és zsigerből elkezdi pörgetni a rudakat. Általában a kocsmaszabályok eddig, és a falérintéses bedobásig terjednek. Ezzel ellentétben a csocsónak, mint sportnak, elég összetett és részletes szabályrendszere van, amely kitér többek  közt az asztalok állapotára, asztalmozdításokra, játék közbeni beszédre, támadó időre. Sőt, még az öltözködési szabályzatra is.


Jelenleg Magyarországon, és úgy általában a nagyobb csocsóversenyeken, az ITSF által 2007. január 15-től érvényesített versenyszabályzatot használják. Ezt a jelenleg is főbíróként tevékenykedő Tom Yore, valamint a világ legjobb játékosai alkották meg. Az akkor még nagyon tagolt asztalonként eltérő szabályzatokat vették alapul, úgy, hogy, közben az európai foci felé kezdték húzni azt. Amit a linkeken el is tudtok olvasni angolul és magyarul
A legfontosabb dolgokat megpróbálom összefoglalni, de érdemes átolvasni az egészet. Mivel a jelenlegi magyar szabályzatban van pár félrefordítás, így aki tud angolul, azt is tanulmányozza!


Anyagok és Eszközök
A verseny szervezőinek feladata a megfelelő állapotú asztalok és helyszín biztosítása. A versenyzők bármilyen anyagot, segédeszközt használhatnak, amelyek nem károsítják az asztalt és nem veszélyesek a játékosok, valamint a nézők testi épségére. Ez alól kivétel a labda, és a játékfelület wax-szal vagy magnéziummal való bekenése.

Etikai kódex
Erkölcstelen vagy sportszerűtlen magaviselet a verseny alatt, a verseny helyszínén, vagy a rendezvény területén tilos. Elvárható a kölcsönös tisztelet a játékosok, a bírók, a versenyszervezők és a nézők között.

A játék
Alapvetően egy mérkőzés 3 nyert szettig tart és egy szett 5 lőtt gólig, valamint a döntő szettett 2 gól különbséggel kell nyerni, maximum 8 gólig. Ezt a versenyszervezők megváltoztathatják, azonban a versenykiírásban ezt ismertetni kell.
A játék kezdete előtt egy érmét kell feldobni. Az érmefeldobást megnyerő csapat választhat az oldal vagy a kezdés joga között. A másik csapat automatikusan a fennmaradó lehetőséget kapja.
A kezdés a középpályás (ötös) soron történik, az első érintést a középső bábuval kell megtenni. A labdát játékba hozni a készenlét protokollal kell. 

A készenlét protokoll
A labda játékba hozatala előtt a labdát birtokló játékosnak meg kell kérdeznie az ellenfelet, hogy felkészült-e a játékra (Ready, Ok, Mehet). Az ellenfélnek 3 másodperc áll rendelkezésére, hogy felkészültségét jelezze (Ready, Ok, Mehet). Ezután a labdát birtokló játékosnak ugyancsak 3 másodperc áll rendelkezésére, hogy a labdát játékba hozza.  A játékosnak a labdát az egyik bábutól a sor egy másik bábujához kell játszania és ott legalább 1 másodpercig meg kell tartania, mielőtt azt továbbjátszaná. Nem szükséges a labdát teljesen álló helyzetbe megállítani. A támadóidő mérése akkor kezdődik, miután a második bábut elhagyta a labda.

Egyéb kezdések
Az első kezdés után a továbbiakban az a csapat a kezd, amelyik az utolsó gólt kapta. Valamint, a következő szettek megkezdésekor az a csapat kezd, amelyik az előző szettet elvesztette.
Halott labda esetén, ha az a két középpályás sor között van, az a csapat indíthatja el újra a játékot, akinél eredetileg volt a kezdés joga. Ha a csatársor és a védőzóna között van, az a kettes/hátvéd sor hozhatja a labdát játékba, amelyikhez közelebb van. 

Halott labda
A labda halottnak számít, ha az mozdulatlan és egyik bábuval sem érhető el sikeresen.

Abban az esetben, ha a labda elhagyja  a játékteret, és vagy az eredményjelzőhöz vagy más tárgyhoz - ami nem az asztalhoz tartozik - hozzáér, a labdát játékon kívülinek kell tekinteni. Ha a labda az asztal oldalfalainak felső szegélyéhez vagy a kapuk mögött található felső laphoz hozzáér, és ezekről a játékfelületre ismét visszakerül, akkor a játék továbbfolytatódik. Az aerial típusú lövések nem érvényesek.

Időkérések
A játék közben lehet időt kérni. Ezt csak akkor teheted, ha birtoklod a labdát és azt teljesen megállítottad. Az időkérés hossza 30 másodperc. Ez idő alatt nem szabad gyakorolni! Az időkérés leteltével meg kell kérdezni az ellenfelet, hogy felkészült-e, és innen a készenlétprotokollal kell játékba hozni a labdát.

Gólok
Minden, a gólvonalat átlépő labda gólnak számít, mégha kipattanó akkor is. Ha nem tudnak megegyezni az ellenfelek, hogy az valóban gól volt-e, akkor a találat érvénytelen.

Oldalcsere
A szett végén, de még a következő szett megkezdése előtt a csapatok oldalt cserélhetnek. Ha ez egyszer megtörténik akkor onnantól minden szett végén meg kell történnie. Erre maximum 90 másodpercük van.

Pozíciócsere
A játékosok időkérés közben, gól után, és két szett között cserélhetnek pozíciót. Ha mindkét csapat játékosai pozíciót kívánnak cserélni, akkor a labdát birtokló csapatnak kell először döntenie.  

A rudak pörgetése 
A rudak pörgetése tilos. Pörgetésnek minősül, ha egy bábu 360°-nál többet forog a labda ellövése előtt vagy után. A 360° kiszámításánál a labda ellövése előtti és utáni mozgás nem adódik össze. 
Azon rúd pörgetése, amely nem találja el a labdát, nem minősül pörgetésnek. Ha egy játékos pörgetés útján öngólt vét, akkor ez a találat az ellenfél számára érvényes gólnak számít. A labda nélküli rúd pörgetése elvileg nem tilos, azonban figyelemelterelésnek minősülhet. 

Vajon, milyen lehet ezen nem pörgetni? :)

Ütközés (rúd falhoz ütése) 
Az asztal bárminemű mozgatása, tolása vagy megemelése tilos. Továbbá nem számít, hogy ez szándékosan vagy véletlenül történt-e. Az ütközés nem attól függ, hogy az ellenfél ennek hatására elveszti-e a labdát vagy sem.

Figyelemelterelés (zavarás) 
Minden olyan mozdulat és zaj, ami azon rúdsorokon keletkezik, ahol a labda épp nincs, figyelemelterelésnek minősül. Egy figyelemelterelésből származó találat nem érvényes. 
Ha egy játékos úgy érzi, hogy zavarják, saját belátása szerint bírót hívhat. A csapattársak egymás közötti beszéde játék közben figyelemelterelésnek minősülhet. 
Figyelemelterelésnek minősül, ha egy játékos lövésre helyezi fel a labdát, majd elveszi a fogóról a kezét, hogy aztán hirtelen visszanyúlva meglője azt. A labdát csak azután szabad ellőni, miután mindkét kéz/csukló 1 teljes másodpercet a fogókon volt. Egyéni meccsen ez a szabály csak a hármas soron előkészített lövésre vonatkozik. Tilos bekiabálással elterelni az ellenfél figyelmét!

Passzolás
Az ötös rúdról nem passzolható közvetlenül tovább a saját hármas rúdhoz az a labda, amelyik áll vagy leszorított állapotban van. A labdának passz előtt legalább két bábut érintenie kell az  ötös rúdon ahhoz, hogy a saját hármas rúddal megfogható legyen (kivéve, ha akaratlan ún. préselt passz történik, ez engedett). Egy leszorított (megállított) labdát olyan labdának nevezünk, amely a bábu és a fal, vagy a bábu és a játékfelület közé van szorítva. Egy teljesen megállított labda továbbjátszható, ha a passz folytonosan történik. 
Mielőtt egy játékos passzolni vagy lőni próbálna az ötös rúdról, a labda nem érintheti kettőnél többször az asztal oldalfalát (vagy rámpát, ha van). Itt nem számít, melyik falról van szó - kettőnél többször nem érhet falat a labda. Ha harmadszorra is érinti a labda a falat, utána már nem érhet többet hozzá, és passzként vagy lövésként tovább kell játszani. 
Ezek a szabályok érvényesek a kettesről az ötös sorra adott passzoknál is. Ez alól kivétel a fal érintések korlátozása.

Labdabirtoklás időkorlátjai 
Labdabirtoklásnak minősül, amikor a labda a bábu elérhető távolságában van. A labda legfeljebb 10 másodpercig lehet az ötös soron és 15 másodpercig az összes többi soron. A két védekező rúd egynek minősül ebben az esetben. 

Öltözködési szabályzat
A nagyobb versenyeken azok a játékosok, akik versenyezni szeretnének, kötelesek sportöltözetet viselni. 
Az elfogadható sportruházatok a következők: melegítő kabát, illetve nadrág, atlétatrikó, sport póló, atlétikai short és sportcipő. A sportsapkákat, napellenzőket, fejpántokat és izzadságtörlőket szintén el lehet fogadni viseletként. 
A nem megengedhető ruházatok a következőek: mellények, farmerok bármilyen fajtából, illetve az utcai nadrágok, utcai shortok, biciklisnadrágok és bármilyen nem sportra használatos shortok. A papucsok, szandálok és utcai cipők szintén nem megengedettek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése